Keresés

2011. december 24., szombat

2011. december 9., péntek

Bodoki házmustra

Bodoki házmustra - 2011. december 3., szombat - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy


Árkos után Bodok került a műépítészeket és statikai szakembereket tömörítő, Harmónia nevű szakmai csoportosulás "ítélőszéke" elé. Mint ismeretes, az Épített harmónia elnevezésű kezdeményezés részeként az utóbbi húsz esztendő polgári célú építkezéseinek állapotát, a települések ily módon kialakuló arculatát igyekszik számba venni az építészszakma.

A legtöbb szavazatot összesítő bodoki ház...
...és a sereghajtó
A fotókkal és videofelvételekkel dokumentált bodoki arculattérképen szereplő 25, szakmai közszemlére bo­csátott házat szép, közepes, illetve tervezetlen-gyenge kate­góriába sorolták. Az első minősítésre a házak 21,22 százaléka (három ház) érdemesült, a közepeseket a szavazatok 48,48 százaléka jelölte ki, az elriasztó példák aránya pedig 30,30 százalék volt. A voksolók "ítéletükben" a házak tervezettségét, kivitelezését, utcaképbe való beilleszkedését, térben való elhelyezkedését, illetve az udvar és a kerítés arculatát vették alapul. Az Épített harmónia mustra Gelencén folytatódik, a tapasztalatokat pedig megosztják a településvezetőkkel is.

Szerző: Csinta Samu

Árkosi házak mustrája

Árkosi házak mustrája - 2011. június 18., szombat - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy

Árkos épületei kerültek elsőként az építészszakma "ítélőszéke" elé az Épített harmónia kezdeményezés részeként, amely a legutóbbi húsz esztendő polgári célú építkezéseinek állapotát, a települések ily módon kialakuló arculatát igyekszik számba venni.


A legtöbb – nyolc – pontot kapó árkosi ház (fent) és az ellenpólus

A műépítészeket és statikai szakembereket tömörítő, Harmónia szakmai csoportosulás kezdeményezője és mozgatója, Zágoni Aladár építésztechnikus elmondása szerint fotókkal és videofelvételekkel dokumentált "térképet" rajzoltak a Sepsi­szentgyörgy melletti község építészeti arculatáról. A "termést" a szakma képviselői legutóbbi összejövetelükön értékelték. 
A 31 közszemlére tett házat 496 szavazat sorolta három – szép, közepes, illetve tervezetlen-gyenge – kategóriába. Az elsőre a házaknak mind­össze 5,85 százaléka, azaz két épület érdemesült, a közepesek közé 42,14 százalék, hét ház került, míg az elriasztó példák száma volt a legnagyobb: 52,01 százalék, azaz nyolc ház. Az építészek és statikusok a házak tervezettségét, kivitelezését, utcaképbe való beilleszkedését, térben való elhelyezkedését – nem utolsósorban pedig az udvar és kerítés arculatát vették alapul véleményformálásukban. Mérvadónak tekinthető értékítéletükkel elsősorban a szakma rangját igyekeznek visszaadni a polgári célú építkezésben, de esztétikai fogózkodókat is szeretnének nyújtani a házépítést tervezőknek. 
Az Épített harmónia kezdeményezés az alsó-háromszéki településeken folytatódik, a felmérések minősítését továbbra is közösen végzik az építészeti szakma képviselői, tapasztalataikat pedig megosztják a településvezetőkkel is.

Szerző: Csinta Samu